Képzelj el magad elé egy eszközt, amit állandó jelleggel nyúzol, használsz, “kitaposod a lelkét is” a hét összes napjának gyakorlatilag összes órájában – valamilyen formában. Hiába van az az eszköz erre a célra tervezve, időről-időre akkor is igényel egy komolyabb karbantartás, ha sokáig szeretnéd használni. Márpedig aki állandóan játszik a laptopján, annak előbb úton bele fog mászni valami olyan kosz, ami érdemeben lassítja a rendszert. De persze csupa olyan adathalász kémprogram is leszaladhat az eszközre, amit észre sem veszünk, mégis lassítja a programokat és hát összességében nem visz minket előre.

Ezért hát gyakorlatilag félévente elmegyek kitisztíttatni és rendbe rakatni a laptopomat, mert függetlenül attól, hogy állandóan pötyögöm, szeretném, hogy sokáig működhessen.

Sokan jönnek éppen ezért hozzám a kérdéssel, hogy melyik a város legjobb üzlete? Erre azt szoktam csak mondani, hogy budapest egyik legjobb laptop szervize az, ahova szoktam vinni a holmimat. Mivel nem ismerem a többit, illetve inkább úgy mondanám, hogy nem sok másikkal volt dolgom, nem teljes a kép, de azt biztosan tudom állítani, hogy én okkal járok vissza hozzájuk.

Nem kértem még semmi extra szolgáltatást, szerencsére komoly fizikai behatás még nem érte a gépet, éppen ezért nem volt még vele soha semmi rémisztő javítanivaló. De miután megvettem 2 éve náluk bővítettem tárhelyet, mert hamar rájöttem, hogy a 256 GB SSD nem lesz elég, úgyhogy gyorsan tetettem bele egy 512 GB-osat. Aztán azóta is visszajárok hozzájuk nagyjából félévente, mindig van valami tennivaló. Magamtól is nagyon fontosnak tartottam, de ők is megerősítettek benne, hogyha ennyit használom a gépen, akkor bizony fontos, hogy folyamatosan karbantartsam – karbantartassam. Úgyhogy minden félévben viszem takarításra, ahol kifújják, kitisztítják és ehhez mindig hozzácsapom azt is, hogy nézzék át, tegyék rendbe, esetleg telepítsék újra, hogy minden flottul fusson rajta. Na persze erre nem mindig van szükség, de magam is szoktam érezni, hogyha erősen lassul a rendszer a korábbi időkhöz képest, akkor bizony hozzá kell nyúlni és csinálni vele valamit. Ekkor jön a vírusirtás és az operációs rendszer újratelepítése – általában. Szerencsére ebben mind-mind kiváló szakmai segítséget kapok a PCMentornál (mert hogy egyébként ez a neve a helynek).

Nem szeretem az olyan messzemenő kijelentéseket, hogy ez a legjobb meg az a legjobb, de tény, hogy a kifizetett pénzért cserébe mindig maximálisan korrekt szolgáltatást kaptam, ráadásul kedvesen csomagolva – ami nekem bizony nagyon fontos. Úgyhogy összességében lehet, hogy tényleg a főváros legjobb laptop szervizét sikerült kifognom, gyakorlatilag első választásra. Mindig szerencsés gyerek voltam, de ezek szerint ebbe is kiválóan sikerült belenyúlnom. Pedig nagyon sokáig nem keresgéltem, csak a zuglói üzletük itt van tőlem egy sarokra és gondoltam, ha már ilyen közel van, miért ne próbálhatnám meg, hátha bejön és akkor nem kell messzebbre cipelnem az eszközt – mert hogy játékos laptop révén elég nehéz és nagyméretű. Már először is kedvesen fogadtak és segítőkészen álltak hozzá a kéréseimhez, jó tanácsként pedig tényleg megkaptam, hogy nagyon jól gondolkodok erről az egész témakörről, de nem muszáj megvárnom a félévet / vagy nem muszáj félévente percre pontosan járnom karbantartatni. Figyeljem az eszközt, ha már ennyire értek hozzá és akkor menjek, ha jelentős teljesítménycsökkenést, lassulást vagy bármi mást egyéb problémát észlelek. Úgyhogy azóta is nagyjából 6-9 havonta meglátogatom az üzletet és csevegünk egy jót a srácokkal Budapest egyik legjobb laptop szervizében.

budapest egyik legjobb laptop szervize