Pár hete szerettünk volna tartani otthon egy házibulit. Nem ám egy szimpla partyt, hanem pontosan olyan klasszikus, jó hangulatú estét, ahol lehet pl. dartsozni, vagy sörpongozni.
A számháborút – bár kiskorom óta a legnagyobb kedvencem – most azért nem említettem, mert 30 évesen talán már kicsit kiöregedtem belőle.
Mindenesetre, elhatároztuk tehát magunkat egy ilyen önfeledt, kötetlen összejövetel mellett.
A gond csak az volt – ahogy az általában lenni szokott – hogy nem volt otthon elegendő mennyiségű, illetve megfelelő minőségű pohár ahhoz, hogy a tervezett 20 fős társaságot békében megvendégelhessük.
A probléma nem tűrt halasztást: mindössze pár napunk volt beszerezni a pohár-kollekciót a hőn áhított buli napjáig.
Jobb híján az internetes keresőoldalakhoz fordultunk segítségért: rövid kutakodás után így bukkantunk rá a hunniakristaly.hu nevű oldalra, ahol mondhatni mindenfajta pohárral találkoztunk, amire egy házigazdának szüksége lehet.
Már azt is nagyon szimpatikusnak találtuk a hunniakristaly.hu-n, hogy a pohár-választék aloldala az üvegkészítés 3000 éves múltját taglalja, amitől még jobban megjött a kedvünk a pohár-vásárláshoz.
A tájékozódás és böngészgetés után mihamarabb be is rendeltük az elengedhetetlen kellékeket: a sörös poharakat, a pálinkás-és pezsgős poharakat, na és persze néhány whiskys poharat is, arra az esetre, ha Tomi nagybátyámnak megint egy önfeledt beszélgetés közben támad fel a kedve a filozofáláshoz.
Az utolsó pillanatban leadott rendelésünkre szerencsére, nem kellett sokat várnunk: minden egyes pohár időben és sértetlenül érkezett meg, akárcsak a vendégeink, akik végül megszavazták a számháborút, és jobban érezték magukat, mint valaha.