A játék minden korban fontos, valószínűleg mégis mást jelent minden korosztálynak. Bár manapság sok kritika éri a szülőket, hogy nagyon hamar engedik a képernyő elé gyermekeiket, azt kell mondjam, a környezetemben és a családomban ez nem jellemző. Sőt, ott vannak például az unokatesóm gyerekei. Mivel mi az unokatesómmal nagyon sokat játszottunk annak idején videójátékokkal, amikor a nagyszüleimnél voltunk, ezért sokkal tudatosabban állunk ahhoz, hogy hol a határ. Nekünk maximum annyit mondtak, hogy menjünk már ki egy kicsit a levegőre, meg hogy ne üljünk olyan közel a tévéhez. Sajnos azonban mi magunk is tapasztaljuk, hogy mennyire be tud szippantani bármilyen képernyő, éppen ezért példát is kell mutatni, és szigorúbban, következetesen hozzáállni a gyerekek játék- és képernyőidejéhez. Ha már játék, akkor egy közös társast mindig jobban preferálunk, ha összegyűlik a család, és szerencsére a gyerekek is éppúgy élvezik, mint a nagyszülők.
A család azonban olyankor is összegyűlik, amikor valami hivatalos ügyről van szó. Így volt ez nem is olyan rég ügyvéd keresése kapcsán is. Online kezdtünk el nézelődni, és egyhamar rá is találtunk a Tatár Borisz Ügyvédi Irodára, pontosabban a drtatarborisz.hu-ra. Korábban nem tudtam, mire számítsak egy Ügyvédi Iroda weboldalán, azon sem lepődtem volna meg, ha csak néhány elérhetőség fogad. A drtatarborisz.hu-n ezzel szemben részletes leírások, fényképes és szöveges bemutatkozás is megtalálható, ezt pedig minden érdeklődőnek ajánlom megtekintés céljából. Egyébként maga a weboldal is nagyon igényes, ami szerintem fontos szempont így 2026-ban. Elsősorban online szoktunk tájékozódni, legalábbis többségében azt gondolom, hogy kell egy weboldal, ami eligazítja az érdeklődőket. Dr. Tatár Borisz és csapata pedig már az online felületeknek köszönhetően is jó benyomást tesz az emberre. Egy letisztult, jól tagolt, nem túl zsúfolt honlapról van szó a drtatarborisz.hu esetében, ahol a hangsúly a szakmaiság mellett a közérthetőségen van. Nem terhelnek bennünket hosszadalmas és bonyolult jogi szövegekkel, egyszerűen és lényegre törően mutatják be a különböző jogi szakterületeiket. Mindaddig, amíg nem olvastam el ezeket a szövegeket, nem is gondoltam, hogy ennyi minden tartozik például a családjog vagy az ingatlanjog kategóriába. Szerencsére mi is egy pozitív esemény kapcsán tervezzük felkeresni őket. Szóval azt például nem gondoltam, hogy csak peres eljárások kapcsán van szükség ügyvédre, de jól jött az az összefoglaló, ami rávilágított, hogy valójában mennyire összetett az ügyvédi munka.
A Tatár Borisz Ügyvédi Iroda profi és felkészült csapata minden egyes megkeresésre válaszol, így bátran fordulhatunk hozzájuk bármely elérhetőségükön. A drtatarborisz.hu pedig minden érdeklődő számára remek kiindulópontot jelenthet, aki szeretne jobban eligazodni a jogi kérdések kapcsán. Minket annyira meggyőzött a honlap, hogy valószínűleg hamarosan felvesszük velük a kapcsolatot.
