A játék, a játszás egy olyan alapélmény, ami minden ember számára fontos. Ahogy azonban felnövünk, egyre több helyről fogjuk azt hallani, hogy a játékok gyerekesek. Legyen szó konkrét bábukról, vagy számítógépes játékokról, mindegyikkel kapcsolatban van egy stigma a társadalomban. Én azonban úgy gondolom, hogy nagyon is fontos az, hogy az ember ne veszítse el azt a gyerekkori spontaneitást és kreativitást, amit a játékok hoznak.

Szerencsére nem vagyok egyedül ezen a véleményen. Mivel rengeteg embertől hallom, hogy miután elkezdték saját maguknak keresni a pénzüket, végre újra nekikezdhettek egy rég elfeledett hobbinak, amit mondjuk a szüleik nem tudtak volna megengedni maguknak. Ez pedig szerintem egy fantasztikus cél, hiszen egy kicsit visszaszerezhetjük azt a rácsodálkozást, ami annyiszor az életünk része volt gyerekként. Úgyhogy ne becsüljük alá a játékok fontosságát.

Hiszen régen sokan az okostelefonokat se gondolták többnek, mint egyszerű játékszereknek, ma pedig már nem is tudnánk élni nélkülük. A baj azonban akkor kezdődik, ha valami oknál fogva összetörjük mondjuk a telefonunk kijelzőjét. Ebben a kritikus helyzetben pedig azonnali segítségre van szükségünk. Még milyen szerencse, hogy manapság már vannak olyan cégek, mint az LCDFix, akik nagyon rövid idő alatt el tudják végezni az ilyen kijelző cseréket. Én is hasonló hajóban eveztem, mikor az interneten rákerestem arra, hogy „iPhone kijelző csere 1 órán belül az Allee-ban” és rájuk találtam.

Sokat elmond egy cégről az, hogy miként néz ki az online felülete. Nem gondolom, hogy a külső mindent meghatároz. De tény, hogy szívesebben böngészek egy olyan oldalt, aminél számításba volt véve a felhasználó igénye. Az LCDFix számára pedig valóban fontos, hogy a „iPhone kijelző csere 1 órán belül az Allee-ban” felirattól minél hamarabb eljussunk ahhoz a részleghez, ami minket érdekel.

Egy iPhone megvétele nem kis pénz, úgyhogy ha lehetősége van az embernek, új megvétele helyett inkább javítsa meg azt, ami már megvan. Az LCDFix pedig meglepően jó tarifák mellett vállalja az ilyen javítást. Azért tartom olyan nagyszerűnek az online felületet, mivel itt előre meg tudunk győződni arról, hogy az árak megfelelőek-e számunkra. Ha pedig nem, akkor nem fogunk potyára elmenni az Alleeba.

Már gondolom az „iPhone kijelző csere 1 órán belül az Allee-ban” felhívás is elárulta az LCDFix szolgáltatásának helyszínét. Én több szempontból is jónak tartom azt, hogy egy plázában végzik ezt a munkát. Hiszen ameddig a kijelzőt javítják, addig mi el tudunk menni vásárolni, vagy esetleg be tudunk ülni valahova és inni egy kávét.

Mert bizony nem kell otthagynunk éjszakára a telefonunkat, ilyen náluk nincs. Az LCDFix 1 órán belül tényleg el fogja végezni a kijelző cseréjét, úgyhogy nem kell majd heteket várnunk rá. Ez azért is olyan fontos, mivel most már annyi mindent a telefonunkon intézünk el, hogy aligha tudnánk meglenni nélküle. Így azonban észre sem fogjuk venni, hogy el kellett szakadnunk a telefonunktól.

Nem is haboztam sokáig, első adandó alkalommal elmentem az Allee-ba, mivel egész közel van ide. Az LCDFix csapata nagyon kedves volt és türelmesen megválaszoltak minden kérdést, ami a telefonommal kapcsolatban még felmerült bennem. Ezt követően pedig tényleg rekordidő alatt képesek voltak megjavítani a telómat, úgyhogy úgy tudtam folytatni a napomat, mintha mi sem történt volna. Nagyon hálás vagyok a segítségüknek és most már van kihez fordulnom a jövőben is.