A játék szerintem egy olyan része az életnek, amit nagyon alá szoktunk becsülni. Mikor játékról beszélünk, általában a gyerekkor jut eszünkbe róla. Felnőttként pedig ezek már olyan dolgok, amik csak időpazarlásnak tűnnek. Hiszen a játéknak nincs konkrét, megfogható haszna. Éppen ezért sokan elengedik a játék iránti igényüket és kitöltik sokkal szürkébb, hétköznapibb dolgokkal.
Pedig néha annyira jó csak kikapcsolódni. Olyan sok szomorú és fárasztó dolog vesz minket körbe. Ezekkel pedig sokszor nem tudunk mit kezdeni. A játék során egy picit megfeledkezhetünk ezekről a problémáinkról és még az is megtörténhet, hogy felfrissülten meg tudjuk oldani őket.
A barátaim például rendszeresen azért szoktak átjönni hozzám, hogy különböző videojátékokat játszunk. Mikor még gyerek voltam, ez egy olyan tevékenységnek számított, amit kizárólag 18 év alatti fiúk csináltak. Manapság azonban már teljesen eltűnt ez a tabu. Szinte családi esemény az, amikor az egyik rajzfilmes autóversenyző játékkal játszunk. Az idő pedig elrepül az ilyen tevékenységek mellett.
A társasjátékok is hasonló kategóriába esnek. Mivel léteznek már nagyon összetett és érdekes társasjátékok, amik egyáltalán nem hasonlítanak azokra, amikkel gyerekkorunkban játszottunk. Mikor először elkezdtek érdekelni ezek a dolgok, rögtön azzal találtam szemben magamat, hogy milyen drága egy társasjáték megvétele. Ekkor jön azonban be egy másik tényező, amitől még jobb lesz a játék.
Mivel még az én városomban is vannak helyek, ahol egy bizonyos időre ki lehet próbálni társasokat. Ez pedig még egy közösségi élményt is nyújt az embernek. Hiszen olyan kevés lehetőség van manapság a szórakozásra, miközben egyre több jó hely zár be. Így azonban egy péntek estét akár társasozással is eltölthetünk a szokásos ivászat helyett.
Az emberben mindig lesz igény a játékra és a szórakozásra. Választhatunk azonban, hogy úgy teszünk, mintha ezek a játékok nagyon komoly dolgok lennének, vagy egyszerűen elfogadjuk azt, hogy nem kell mindig felnőttesen viselkednünk.
Az egyedi feliratos póló vásárlásom során is arra jöttem rá, hogy néha a legjobb ajándék az, ami meg tudja nevettetni az embert. Mivel ha jobban belemélyedünk ebbe a témába, akkor rá fogunk jönni, hogy a humor nem is olyan egyszerű dolog. De miért is kellett nekem egy egyedi feliratos póló? Elsősorban azért, mert az egyik barátomnak közeledett a 30. születésnapja. Nem szoktunk egymásnak nagyon ajándékozni semmit, én azonban úgy voltam, hogy ennek az eseménynek meg kéne adni a módját.
Éppen ezért elkezdtem kutatni a neten egyedi feliratos póló után. Az elsők között jött fel a Pólóim nevű (poloim.hu) oldal, ami rögtön el tudta nyerni a tetszésemet a kiváló választékával és felületével. Előre le kell szögeznem egy dolgot: kifejezetten utálok ruhát vásárolni. Annyi idegesítő tényező van, mikor az ember ruhaboltba megy. Ez az egyedi feliratos póló bolt azonban teljesen más élményt adott nekem, mint amihez hozzá voltam szokva.
De mégis hogyan érték ezt el? Elsősorban azzal, hogy a Pólóim oldala nem idegesítő reklámokkal nyit. Már a kezdőlapon át tudjuk tekinteni azt, hogy milyen termékek kaphatók náluk. Ez két szempontból is nagyon hasznos lehet. Az egyik, hogy ötleteket tudunk gyűjteni. Lehet, hogy eszünkbe se jutott volna, hogy milyen vicces lenne az adott termék az egyik ismerősünknek. Így azonban elmenthetjük, amivel megmarad még akkor is, ha az adott személy születésnapja majd csak később lesz.
A másik nagyon hasznos dolog a kezdőlapon pedig nem más, minthogy itt vannak feltüntetve az akciók is. Ezekkel nagyon sok pénzt tudunk spórolni. Főleg, mivel a Pólóim oldalán alapból sokkal olcsóbb az egyedi feliratos póló vásárlás, mint egy rendes boltban. Ez természetesen annak köszönhető, hogy online érhetők el. De ha összeadjuk a szállítási díjjal, még akkor is azt tudom mondani, hogy sokkal jobban megéri innen rendelni. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy mennyi időt tudunk spórolni.
Az egyik fő ok, ami miatt utálok ruhát vásárolni, az nem más, minthogy rengeteg időt elvesz. El kell menni az adott plázába, meg kell keresni hol van a ruhabolt, ezt követően pedig jöhet az egyik legkellemetlenebb kincsvadászat, amit csak el tud képzelni az ember. Azért ilyen rossz ez az egész, mert lehet, hogy a hosszú keresés végén találunk valamit, ami tényleg tetszeni fog, de nem lesz a méretünkben.
Éppen ezért jöhet annyira kapóra ez az online egyedi feliratos póló bolt. Mivel itt teljesen személyre tudjuk szabni a rendelésünket. Úgyhogy biztosan nem fog előfordulni az a kellemetlen eset, amit az előbb felvázoltam. Sokszor még azt is ki tudjuk választani, hogy milyen színű legyen a póló, úgyhogy ezzel a részével engem már teljesen meg tudott győzni a Pólóim oldala.
Na de még nem is ejtettem egy szót sem arról, hogy milyen választékkal rendelkeznek. A Pólóim ugyanis egyfajta gyűjtőhelye a különböző boltok termékeinek. Ez hihetetlen hatékonnyá teszi, mivel így nem csak egy fajta gyártónak tudjuk majd áttekinteni a választékát.
De persze a több tízezer minta között nagyon könnyen el lehetne tévedni, ha nem rendelkeznének egy részletes, kategóriák rendszerével. Persze arra fel voltam készülve, hogy biztos választhatok majd témák közül, arra viszont nem számítottam, hogy ennyire konkrét dolgokat is ki tudok választani.
Tehát, tegyük fel, hogy az ismerősünk nagyon szereti a zenét. Ha lenyitjuk az ehhez tartozó kategóriát, akkor még azt is ki tudjuk választani, hogy milyen típusú legyen a zene és milyen legyen a póló hangulata. Így pedig nem kell több, mint pár kattintás és már meg is lesz az az egyedi feliratos póló, ami a leginkább megfelel az igényeinknek.
Az is egy hatalmas előny, hogy nem lesz majd szükség az eladók segítségére. A termékek ugyanis szép rendszerben vannak egymás alá gyűjtve és az olyan fontos adatokat, mint például az ár, már rögtön látni is fogjuk. A kategóriákon belül pedig további rendezési elveket és szűrőket is használhatunk, úgyhogy tényleg nagyon személyre tudjuk szabni azt, hogy mit látunk.
Nagyon meggyőzően hatott rám a Pólóim oldala, és nemsokára meg is lett az a póló, amit kerestem. Az interneten megszokott elcsépelt feliratokhoz képest itt tényleg volt pár, amik őszintén meg tudtak nevetni.
Végül már csak a rendelés folyamata volt hátra és nagyon meglepődtem, hogy ez is mennyire egyértelmű volt. Nem kell mást tennünk, mint behelyezni az egyedi feliratos póló terméket a virtuális kosárba, majd megadni a szállítási adatainkat. Végül még többféle fizetési mód közül is választhatunk. Ha pedig meg vagyunk ezzel is, akkor már hátradőlhetünk, mivel az egyedi feliratos póló pár napon belül meg fog érkezni.