A kisfiam imád játszótérre járni, szereti a játszóházakat is, szinte képtelenség őt ezekről a helyekről elrángatni még akkor is, ha már az mondom, hogy záróra van. Nincs ezzel semmi probléma, örülök neki, hogy szeret játszani és más gyerekekkel ismerkedni, ráadásul az is nagy örömet okoz, hogy a logikai és készségfejlesztő játékokat is nagyon szereti.
Néha a húgom kislánya is velünk szokott jönni, bár ő már 9 éves, jobban szeret babázni vagy lányosabb dolgokat csinálni. Persze ő is szeret játszóházakba jönni velünk, mindig szokta mondani, hogy ha megyünk, azért neki is szóljunk, hátha tud jönni. De tény, hogy őt azért olyan sokáig nem kötik le ezek a helyek. Viszont nagyon szeret a kisfiammal játszani, ha már kinézelődte magát és kijátszotta magát egyedül (ami elég gyorsan megtörténik), akkor átveszi a helyemet és ő játszik a picivel, ilyenkor nagyon jól elvannak. Szerintem Kata ezt szereti a leginkább abban, ha játszóházba megyünk.
Bár azt nem tudom elmondani, hogy ilyenkor akkor van egy kis időm lazsálni és pihenni a sarokban ülve, hiszen olyan hangzavar van a játszóházakban és játszótereken, hogy még a saját gondolataidat sem hallod. Arról nem is beszélve, hogy még mindig két kisgyerekről beszélünk, tehát oda kell rájuk figyelni. Meg jön ilyenkor a „kérek egy zsepit”, „pisilnem kell”, „éhes vagyok”, „bevertem a lábam” és hasonlók. Szerencsére a férjem ilyenkor 99 százalékban mindig jön velünk, úgyhogy felesben tudunk figyelni a gyerekekre.
Néha szoktam más szülőkkel beszélgetni ott, de egyszer-kétszer olyan rossz tapasztalatom volt velük, hogy már nem olyan lelkesedéssel állok le trécselni velük, mint korábban. Persze lehet mondani, hogy ahány ház, annyi szokás, de amikor egy szülő olyan gyereknevelési módszerekről beszél nekem, amikkel én sosem értettem egyet, akkor azzal nem tudok mit kezdeni, ahhoz már nem tudok jó pofát vágni.
Mindenesetre az ilyen játszós napok mindig hatalma mosolyt varázsolnak Dani arcára.