A játék és a játékosság nem csupán gyermekkorban fontos. Eleve túl komoly a felnőtt világ sok szempontból, miért ne csempészhetnénk bele egy kis mókát és játékosságot? Én legalábbis ebben hiszek, és ilyen szellemben szeretnék majd kapcsolódni a gyerekeimmel is, amellett, hogy tudom, nem a barátjuk leszek, hanem az édesanyjuk.
Abban is hiszek, hogy érdemes a mindennapjainkat is megkönnyíteni. Ha nem is tudunk mindent játékosabbá tenni, azért akad néhány eszköz, amellyel kényelmesebbé válhatnak a feladataink is.
Ilyen lehetőség például a székhely szolgáltatás a vállalkozók esetében. Mivel ha cégünk van, ott lennie kell székhelynek is, akkor már miért ne toldjuk meg néhány extra előnnyel az egészet? A székhely szolgáltatással a mindennapi működést könnyítjük meg vállalkozásunk életében, mégpedig a Székhelycentrum segítségével. Ők egy olyan cég, akik sok vállalat (köztük kkv-k és multik) részére biztosítanak székhely mellé igényelhető szolgáltatásokat Budapesten és Újlengyelben. Itt két olyan helyszínről beszélhetünk, melyeknek megvan a maguk előnye, így egyik sem lehet rossz választás. Újlengyelben például 0% az IPA, vagyis jelentős összeget tudunk megtakarítani (fő az adóoptimalizálás), míg Budapest egy örök klasszikus, impozáns székhely.
A Székhelycentrum egy megbízható és profi cég, érdemes őket választani, ha ilyen szolgáltatásban gondolkodunk vállalatunk vezetőjeként.
A székhely szolgáltatás minden fontos részlete elérhető a szekhelycentrum.hu oldalon. Érdemes elolvasni és érdeklődni, ha megragadta a figyelmünket a lehetőség.